the RECKLESS
YOU ARE WHAT YOU WEAR

THE END IS NOT NEAR, IT'S HERE

Ahogy ti is észrevettétek, pár napja egyáltalán nem frissül az oldal. Ez nem csak azért van, mert sosincs időm, hanem mert nagyon sokat gondolkodtam, és nagy elhatározásra jutottam. Rögtön a bele is vágok a mondandóm közepébe...
Ha körülnézünk a Gportálon, rengeteg stílusblogot találunk, ahonnan lehet inspirálódni. Mikor én közel két éve belefogtam, még csak pár ilyen létezett, azóta viszont egy egész kategória kialakult ebben a témakörben. Nekem, és gondolom minden azóta ebbe belevágó szerkesztőnek, az volt a célom, hogy mindenkit arra bíztassak, hogy merjen önmaga lenni, saját stílust kialakítani, kreatívnak lenni és új dolgokat kipróbálni. Azt hiszem - legalábbis remélem -, hogy valamennyire elértem a célom. Viszont az oldal lassan átalakult, és jelenlegi állapotában már nem egészen erről szól. Egyre jobban a központba került az én személyem, ami miatt néha már rosszul éreztem magam, ugyanis nem ezt szántam az oldal eredeti céljának. Mostanra úgy érzem, eleget tettem értetek, remélem használt valamit, de mint minden kapcsolatnak az életben, ennek is vége kell, hogy szakadjon, és most ünnepélyesen elengedem a kezeteket, és hagylak titeket önállóan kibontakozni.
Nem akarok nagyon csöpögős lenni, vagy azt az érzetet kelteni, mintha nélkülem soha senki nem tudott volna saját stílust kialakítani, de engedjétek meg, hogy ennyi idő után kicsit szomorú legyek, ez ugyanis valamilyen mértékben a The Reckless végét jelenti, ami nekem az életem része volt az elmúlt közel két évben.
Természetesen nem állítom, hogy mindennek végleg véget vetek. Előfordulhat, hogy a jövő héten rájövök, hogy nem megy nekem az oldal nélkül, és mindent visszacsinálok. Nagyon sok munkám van az oldalban, rengeteg időm, de mindezt nagyon szívesen csináltam, mindent imádtam benne, a képek készítésétől kezdve (még ha ez nem is látszik) a cikkek megírásáig. Egyszerűen mostanra odajutottam, hogy ideje abbahagynom.
Mindent szeretnék itthagyni, hogy továbbra is elérhető legyen mindenki számára (persze nem azért, hogy más oldalakon újra felbukkanjon). Sőt, én magam sem tűnök el végleg a blogszférából - az még nekem is nagyon gyors váltás lenne. Egyszerűen most már szeretném hivatalosan is magamat helyezni a központba, és egy önálló blogot létrehozni, ami - akármilyen önzőn is hangzik - csak rólam szól. Szeretnék valami olyat létrehozni, ami kicsit már elkülönül a Gportál világától. Ennek a blognak a címét pár napon belül közölni fogom veletek is, csak még mindent rendbe kell tennem körülötte, és nézhető formába hozni, ami időt igényel, ami nekem most nem nagyon adódik. Nyilvánvalóan nehéz lesz az átállás egyik napról a másikra, lehet, hogy átfedések lesznek a két oldal között, de úgy érzem, ez a váltás most jól fog jönni nekem, és remélem nektek is. Tudjátok, egy idő után már kicsit fárasztó és monoton mindig új ötleteket kitalálni, mindenkit lenyűgözni és up-to-date-nek maradni. Most szeretnék valami olyat csinálni, ami engem szórakoztat, lazít el, ami kicsit kötetlenebb, ahol nem kell naponta posztolni.
Szóval a lényeg, hogy bár a The Reckless itt és most bezárul, egy új blog valahol hamarosan megnyit, ahol újra találkozhatunk. Remélem ott is legalább ennyien kíváncsiak lesztek rám, remélem ott is fogtok ilyen kedves és bíztató kommenteket hagyni, és remélem, ott is követtek majd, nélkületek ugyanis a The Reckless sem jutott volna sehová. Köszönöm szépen az összes látogatónak, kommentelőnek, mindenkinek, aki akár csak pár percet itt töltött.
Jelenleg ennyi, itt most búcsúzom, pár nap múlva pedig jövök az új blogcímmel :)
xo, Kata

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

Őszintén bevallom, hogy minden nap felnézek az oldalra, hogy van-e vmi új és ha nincs mégse szoktam elkeseredni, mert tök jó újraolvasni a régi írásaidat is:) engem az se érdekel ha két havonta van friss, csak ne haggyj itt minket:'(:'(

 

Ui..: nekem rengeteget segitettél köszi érte!! :)

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
13 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 KorábbiakLegelső hozzászólások
2018.01.30. 21:47
heni

"Ha körülnézünk a Gportálon, RENGETEG STÍLUSBLOGOT TALÁLUNK" - és ez eddig nem jutott eszedbe, mielőtt megnyitottad? xDDD

2012.09.29. 12:18
dotyi

örök kedvencem a lapod. <3

2012.09.26. 14:00
vivienne

ez volt a kedvenc oldalam ilyen témában! te voltál a legjobb, sokszor inspiráltál, mindennap feljártam ide. :) megdöbbentem mikor feljöttem és ezt a kiírást láttam. de azért várom a blogodat is ,de sosem felejtem el ezt az oldalt :) <3

2012.09.26. 13:16
rebus

én szóról-szóra egyetértek Zyta-val, továbbra is olvasód maradok és várom nagyon az új blogcímed! :) tudom hogy nem könnyű egy ilyen döntést meghozni, de megértelek :)

2012.09.25. 21:55
Zsófi

Őszintén bevallom, hogy minden nap felnézek az oldalra, hogy van-e vmi új és ha nincs mégse szoktam elkeseredni, mert tök jó újraolvasni a régi írásaidat is:) engem az se érdekel ha két havonta van friss, csak ne haggyj itt minket:'(:'(

 

Ui..: nekem rengeteget segitettél köszi érte!! :)

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 KorábbiakLegelső hozzászólások
 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre