the RECKLESS
YOU ARE WHAT YOU WEAR

THE PERKS OF BEING A WALLFLOWER PREMIERES

Nina Dobrev & Emma Watson

Ha valaki ne hallott volna a filmről, ami egy könyv alapján készült, az ezen az IMDB linken utána nézhet a dolgoknak. A dolog úgy áll, hogy a filmet szeptember-október tájékán mindenhol bemutatják, én azonban nem fogok sorban állni a mozipénztárak előtt, ugyanis feltett szándékom először a könyvet elolvasni, és tudom, hogy erre jelenleg semmi időm nincs, plusz még meg is kéne rendelni a könyvet, amit egyébként Stephen Chobsky írt.
Viszont a filmet már bemutatták, először a torontói filmfesztiválon, majd pár nappal később a Los Angelesben tartott exkluzív premieren, ahol megjelent a főszereplő Emma Watson és Nina Dobrev is, aki bár nem kapott olyan nagy szerepet, viszont elég híres ahhoz, hogy húzóneve legyen az egész filmnek. A két lány ruháját szeretném bemutatni és röviden véleményezni a két eseményen.

Torontó

Emma Watson
Hátulról nekem tökéletes választásnak tűnik ez a ruha, előlről már többször is átgondoltam, hogy tetszik-e. Alapvetően abba a kategóriába sorolnám, ami tetszik, viszont én nem venném fel. A peplum engem sosem nyűgözött le igazán, bár itt nincs túlzásba vive. A ruha lényegének inkább a mintát tartanám, ami nekem kicsit a kalocsaira hajaz, csak hideg színekben, ami kicsit idegenné teszi azt. A nyakrésznél lévő csipkebetét is tetszik. Kiegészítők terén is bizonytalan vagyok - a hegyesorrú körömcipő első ránézésre nem tetszett, én nem is feketét válaszottam volna - de harmonizál a színésznő sötétebb árnyalatú hajával és rúzsával, így egységet sugároz.


Nina Dobrev
Valahogy úgy vagyok ezzel a lánnyal, hogy általában nem nagyon jön össze neki a dolog. Néha napján eltalálja, és akkor csodásan fest. Bár szerintem nincs szüksége szép ruhákra és hajkölteményekre, mert természetes állapotában is gyönyörű, megtestesíti az amerikai lányideált. A ruha hátrésze itt is nagyon tetszik. A kis masni nagyon aranyos, és jól kiemeli a színésznő derekát. Előlről egy kicsit túl rövid nekem a ruha, bár így sokkal könnyedebb, nyáriasabb hatást kelt. Bár általában nem vagyok oda a fehér alapon fekete mintás ruhákért, ebben az esetben a kivétel erősíti a szabályt, ugyanis ez esetben nagyon tetszik. A cipő, a táska és a feltűzött haj is passzol, így nálam ezt a kört Nina nyerte.

Los Angeles

Emma Watson
Csak magamat tudom ismételni: a ruha hátulja csodás. Többször kifejtettem már, hogy nekem az egyszerű szabású, egyszínű ruhák tetszenek, amik lehetőleg valamilyen neutrális színben pompáznak. Ez a ruha ráadásul csipkéből is van, ami külön plusz pont nálam. Viszont a nyakrész nekem nagyon aránytalan, nagyon elrontja a ruhát, és amiatt több dolgot is észrevettem, mint hogy például mennyire zsákszerű a ruha, kicsit sem követi Emma testének vonalait, amire talán szüksége lenne ilyen rövid, fiús haj mellett.


Nina Dobrev
Kezdem azzal, hogy a fekete-piros párosítás nálam nagyon az alja mindennek. Pont ezért én már az elején lecseréltettem volna a cipőt Ninával, ha a ruhához nagyon ragaszkodott volna, ugyanis azzal sem vagyok teljes mértékben kibékülve. A szabása tökéletes, gyönyörűen kiemeli Nina előnyösségeit, a csipőjét és a dekoltázsát. Még a csipke ujjrésszel is ki tudok egyezni, bár csipkét inkább csak feketében, fehérben és beige színekben látok szívesen. Viszont a nyaknál összekapcsolt rész nagyon szúrja a szemem. Tudom én, hogy ettől lesz különleges a ruha, de nekem pont ezért nem tetszik... Talán túl régimódi vagyok.

Nektek melyik színésznő megjelenése tetszik jobban?
Szívesen várok minden véleményt!

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

Toronto-Nina, LA-Emma :)) nekem legalábbis. 

btw, engem is érdekelne a könyv, már elég régóta a kívánságlistámon van, szeretném elolvasni. te honnan tervezed megrendelni? tudnál nekem ebben segíteni? :$

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
5 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2012.09.13. 08:52
Niki *theprettybird

Szerintem Torontóban mind a ketten nagyon eltalálták, L.A.-ben viszont egyikőjük sem az igazi.
Egyébként a könyvet bookline-ról meg lehet rendelni: http://bookline.hu/product/home.action?id=593401&type=200&_v=Chbosky_Stephen_The_Perks_of_Being_a_Wallflower

2012.09.12. 23:06
rebus

szancs, köszi, de gépen megvan nekem is, viszont nem nagyon bírja a szemem ha számítógépen olvasok sokat :( meg hát ezt a könyvet szívesen megvenném :)

2012.09.12. 18:26
szancs

internetről is le lehet tölteni a könyvet, ha nincs bajotok a laptopon olvasással. :)

2012.09.11. 22:40
rebus

Toronto-Nina, LA-Emma :)) nekem legalábbis. 

btw, engem is érdekelne a könyv, már elég régóta a kívánságlistámon van, szeretném elolvasni. te honnan tervezed megrendelni? tudnál nekem ebben segíteni? :$

2012.09.11. 21:10
Renée

Nálam Emma a nyerő, méghozzá a Torontói kinézetével (a haja nagyon aranyos, a rúzs választás tökéletes szerintem. meg úgy alaból a színkombinációk nagyon el lettek találva.),de viszont ugyanezen az eseményen Nina sem volt semmi. Azomban nekem nem tetszik, hogy ennyire hangsúlyozza a dekoltázsát. Testépítős hatást kelt számomra. A második piros  ruhás képen pedig olyan, mint valami terminátor. Szerintem túl leszorítja a melleit. Úgy tűnik, mintha nem kapna levegőt. És ez az égő piros ruha, fekete cipő kombó pedig tényleg nem a legjobb választás manapság (legalábbis akkor, ha a piros van túlsulyban).

Úgy röviden nekem ennyi lenne. :))

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre