the RECKLESS
YOU ARE WHAT YOU WEAR

DIY - MAPPA

Tegnap megfogadtam a saját tanácsom, és én is csináltam valamit csak a saját szórakoztatásomra. Nem tudom, ki mennyire tudja, de (főleg mostanában) eléggé szeretek különféle kollázsokat csinálni újságkivágásokból. Tegnap még megvolt a Mango nyári katalógusom, tele nekem tetsző képekkel (már használtam fel a képekből párat), és volt egy régi Benettonos mappám is. Ezt még pár éve kaptam, de nem emlékszem, hogy valaha használtam is, mert kicsit túl nagy és nehéz. Viszont az elmúlt években tartottam benne pár dolgot, és kicsit megviselte a dolog. Olyannyira, hogy eredeti állapotában (kicsit szakadtan és sebzetten) nem nagyon volt kedvem használni, így gondoltam összekötöm a kellemeset a hasznossal, és most megmutatom, mit sikerült összehoznom.

Ez egy ilyen volt - ilyen lett kép. Az elsőn látszik a mappa eredeti színe és mintája, ami valljuk be, jól néz ki, viszont látszódnak a kisebb sérülések is, amik kicsit rontanak az összképen. A sárga felhőcskébe (ami virágnak készült, csak elszámítottam valamit vagdosás közben) a nevem található, helykitöltés célját szolgálja :)

A másik oldalt már nem sikerült teljesen lefednem, ott látszódnak a szakadások, sajnos.
Az utolsó képen nyitott állapotban látható a mappa, pár olyan képpel a belsején, ami a nekem tetsző ruhákat és kiegészítőket ábrázolja a katalógusból.

Még nincs hozzászólás.
 


Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon