Bár számomra még nagyon távoli, hogy elköltözzek itthonról, ráadásul nem is különösebben vágyom rá, én is elképzeltem már magamnak a tökéletes otthont. Igazából mindig érdekelt a lakberendezés és az interior design, imádom az ezzel foglalkozó magazinokat és műsorokat, és egy ideje már képeket is mentek le az internetről nekem tetsző házrészletekkel. Most ezek segítségével bemutatom, számomra milyen lenne az ideális otthon.
Az első kikötésem, hogy lennie kell ablakoknak - szigorúan többes szám, és minél nagyobb az az ablak, annál jobb. Imádom, ha egy hely fényes, és ha még a kilátás is jó, akkor engem teljesen le lehet venni a lábamról. Van még egy gyengém, ha az ablakban virágok vannak - szerintem ez annyira aranyos és romantikus, hogy amint megtehetem, én is teszek egy muskátlit az ablakpárkányomra.
Ami a hálószobát illeti, azt már láthattátok, milyen szobák felelnek meg az én ízlésemnek a szobadekor tematikájú posztoknál. De mivel a jövőbeli otthonomról beszélünk, amit remélhetőleg megosztok majd valakivel, vannak kikötéseim: egy nagy ágy, könyvek és elegendő hely a ruháimnak.
A fürdőszoba egyike azoknak a területeknek, amit már biztosan eldöntöttem, milyet szeretnék. Egy tágas, fényes pont megfelel, óriási káddal.
Bár most még nem vagyok konyhatündér, tervezem, hgy a jövőben otthonosabban fogok mozogni a konyhában, és az ehhez szükséges területet illetően is vannak elképzeléseim, bár nem annyira körülhatároltak, mint más dolgokat illetően. Ami jelenleg nekem fontosabbnak tűnik, az egy hangulatos étkező.
A dekorációval kapcsolatosan nem sok újat mutatok, csak amit már az oldalon is láthattatok: sok kép, montázsok, színes dolgok és rengeteg könyv. Számomra az óriási könyvespolc azért elvárás, mert én is egy ilyen szobában nőttem fel, és nem csak a tudat, hogy mennyi mindent tudhatok meg abból a rengeteg könyvből, de maga a látvány is már hozzátartozik az életemhez.
És el is érkeztünk a kerthez. Véleményem szerint a kert az egyik legjobban deisignolható hely egy ház esetében, úgyhogy állok elébe, hogy egyszer berendezhessem a saját kis helyemet. Az biztos, hogy rengeteg növény kell. Sok-sok virág és fények és zegzugos helyek. Elsőre egy erkély vagy terasz is megetszi, de idővel szükségem lesz egy kertre.
Ó, és bár azt már láthattátok, hogy még nem teljesen egységes az elképzelésem az álomházamat illetően - gondolok itt arra, hogy néha egy hippitanyára vágyom, néha meg egy minimalista, letisztult garzonlakásra - arról is vannak elképzeléseim, hogy milyen környezetben képzelem el az én kis kuckómat. Persze fiatalabb koromban sokkal jobban ki tudnék használni egy városi lakást, de biztos vagyok benne, hogy idővel szükségem lesz egy kertes házra. Különösen tetszenek a téglaházak, hát még azok, amik vízparton vannak. Jelenleg nem tudom elképzelni, hogy ne Budapesten éljek, bár nagyon vonz a képeken látható feeling. Szerencsére ez még mind nagyon messze van. Időm, mint a tenger...
Ti képzeltetek már el magatoknak hasonló módon otthont? Kíváncsian várom a ti elképzeléseiteket!
álmaim kertjei*-* le is mentettem a képeket:D